Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."



Pió Atya jóslatai


kep._pio_atya_uj.jpg



Pió Atya szavai

 

Ezeket a szavakat mondta a híres Pio atya. De ki is volt ő valójában? Valóban hihetünk a szavainak?
Pio atya az olaszországi San Giovanni Rotondo kapucinus kolostorában élt és halt meg (1887-1968). Neve immár fogalommá vált a katolikus hívők többsége számára, története a 20. század misztikájának önálló fejezete. A karizmatikus pap számos szenvedése után a fizikai parajelenségek legritkább és fizikailag legérthetetlenebb jelenségét, a levitációt is megélte. Híres lett arról is, hogy a gyóntatószékben nála nem kell gyónni. Tisztánlátásával (vagy medialitásával) tudta ugyanis, hogy milyen problémái vannak a gyónóknak. Fotósok hiába próbálkoztak azzal, hogy szemben vele, háta mögött, vagy rejtekhelyről pillanatfelvételt készítsenek róla, a filmek exponálatlanok maradtak.
A sápadt és beesett arcú novícius napokig megvolt táplálék nélkül. Elegendő volt számára a szentáldozás. Ha a szent engedelmesség nevében evésre szólítják fel, kiadja magából az ételt. Venafróban 21 napig csupán az Eucharisztiából táplálkozik.

Egy alkalommal a novíciusmester nem engedte a szentáldozáshoz. Ebbe majdnem belehalt. Az eltiltást nem ismételték meg többé.
Egy év leteltével Padre Pió apja, látván fia sápadtságát és szemei alatt keletkezett sötét karikákat, haza akarta vinni, de ezt a vezető atya kereken elutasította. Kis idő múlva a novícius egészsége, amelyet a közösségi szabályok már kevésbé veszélyeztettek, annyira helyreállt, hogy szülei megnyugodtak.
Egy szép napon a vezető atya így szólt Padre Pió anyjához: Donna Giuseppa, a fia nagyon jámbor, nem találunk benne hibát!
Az egyetlen kényes pontot, a váratlan lázrohamokkal járó, bizonytalan egészsége jelentette. Ilyenkor a kolostor lázmérői rendszerint szétpattantak. A betegápoló atyának akkor az a jó gondolata támadt, hogy fürdőhőmérőket használjon a lázmérésnél. De mekkora volt a megdöbbenése, mikor egy nap a higanyszál 48 fokra szökött fel!
Voltak lázrohamai és éjszakai csatái. Padre Pióval szomszédos szobában lakni bizony nem volt könnyű. Először azt hitték, hogy ő maga idézi elő a pokoli zsivajt. Pio egyik éjjel zajt hallott. Kihajolt az ablakon, hogy megnézze, mi is történt. Egy óriási fekete kutyát pillantott meg a szomszéd ablak párkányán, amely "olyan véres" szemeket meresztett rá, hogy a szegény testvér üvölteni kezdett és csaknem elájult rémültében.
A szörny átugrott a szomszéd tetőre és eltűnt. A dolognak híre ment, mert Pio a naivságában az egész környéken kérdezősködött a félelmetes kutya felől.
Pio lelki atyja ezekből az éjszakai viadalokból vonta le az egyszerű következtetést, hogy a fiatal novícius nagy dolgokra lett kiválasztva. Pio őrangyala és egyéb angyalok továbbra is kiemelkedően nagy szerepet játszottak életében.
Olykor, amikor cellájába visszatért, fenekestől felforgatva találta azt. A könyvek a földön, a tintatartó széttörve, az ágyon rendetlenség. Mindenfelől utálatos szörnyek tűntek fel előtte, mihelyt megpróbált valamit pihenni. Reggelenként gyakran láttak rajta sebeket és kék foltokat szemei körül.
Egészségi állapota miatt felettesei szerzetesi fogadalmának letétele után hazaküldték szülőföldjére, hogy ott erőre kapjon.
Rendkívüli esetei miatt a fiatal novícius gyakran változtatta tartózkodási helyét, így elkerült Piannisiba, Morcone Venafroba, Serra Capriolába, Monte Fuscoba. A beneventoi dómban szentelték pappá, 1910 május 10-én. Életének álma így megvalósult.

Előfordult, hogy addig imádkozott, míg a többiek elfeledkeztek róla, és rázárták a templomot, de ez sem zavarta. Volt, hogy a sekrestyés fejét vesztve rohant az espereshez: "Jöjjön gyorsan, Padre Pió meghalt". Az esperes a kőpadlóra rogyva találta, mozdulatlanul, önkívületben. Miután a szent engedelmesség nevében a figyelmeztetést megkapta, fölegyenesedett és kinyitotta szemeit. Az esperes így jobbnak látta, ha odaadja neki a templomkulcsot. Ettől kezdve Padre Pio igyekezett észrevétlenül a templomban maradni.

Más alkalommal Don Salvatore, Pio atya felettese felnyitván egy Pio atyával kapcsolatos levelet, a szöveg helyén egy nagy tölcsér alakú tintafoltot talált. Ekkor szent haragtól elragadva az esperes felkapta a szenteltvíz-hintőt és alaposan meghintette vele a foltos papírt. A folt azonnal eltűnt.
Amikor ilyen esetei kitudódtak, Padre Pio mindent megtett, hogy kikerülje a kíváncsiskodókat. Mint Szent Ferenc, ő is szüleinek farmja mögött, saját kezűleg épített egy remetelak-félét, ahol a nyári napok mély csendjében csak Isten dolgaival törődött. Anyja csak az étkezésekhez hívta, amelyeket gyorsan elintézett.
1915 szeptember 20.-án Donna Giuseppina átvágott a szőlőskerten és kiáltozni kezdett Pio után. Fia kijött a kunyhóból és közben hevesen lóbálta kezeit, mintha megégette volna azokat. A jókedvű Giuseppina nevetni kezdett:
- Mi van veled Pio? Azt hinné az ember, hogy gitározol!
- Semmi baj, kis szúró fájdalmak, nincs jelentőségük.
Pio atya akkor kapta meg a még láthatatlan stigmákat... A fájdalom később olyan mértékű volt, hogy az esperes jónak látta, hogy felmentse őt a misemondás alól. Padre Pio azonban a világ minden kincséért sem hagyta volna el a misézést.
Pio atyát igen sokan szerették és tisztelték, hiszen mindenkivel csak jót tett, mégis voltak ellenségei és rosszakarói is, bár soha senkinek sem ártott. Ne csodálkozzunk rajta, hiszen Jézus Krisztusnak is voltak ellenségei; gyűlölték és keresztre feszítették, noha életének minden megnyilatkozása a jóság és a szeretet volt.

Három istengyűlölő az atya meggyilkolására készült. El is utaztak hozzá. Az egyik már Pio atya tekintetétől megtért. A másikat az atya lenyűgöző egyénisége térdre kényszeríttette. Az atya bizonyára imádkozott vagy szenvedett is értük. A harmadik azonban gúnyolta a másik kettőt, hogy nem férfiak, hanem gyávák, mint a nyúl. Pisztollyal a zsebében Pio atyához ment és alkalmas pillanatra várt. Közben hallotta és látta, hogyan panaszolják neki az emberek fájdalmaikat. Közöttük volt egy anya is, aki születésétől fogva vak és süketnéma leánykáját tartotta. Amikor az atya megjelent, minden oldalról körülvették és előadták neki kéréseiket. Az anya hirtelen szívet tépő sírásra fakadt: "Atyám, könyörögj a jó Istenhez az én szegény süketnéma és vak gyermekem gyógyulásáért!"

Pio atya megsimogatta a gyereket, mert nagyon szerette a kicsinyeket, és megkérdezte: "Mi a neved?"A gyermeknek szeme kinyílt a világosságra, füle megnyílt a hangra, nyelve a beszédre és hangosan mondta, amit soha életében nem tudott: "Mária névre kereszteltek:" A körülállók közül sokan könnyes szemmel estek térdre, közöttük a pisztolyos ember is. "Köszönjétek meg Jézusnak az Oltáriszentségben, vagy égi édesanyjának szólt szerényen Pio atya. Aztán a pisztolyos emberhez lépett, és kedvesen megkérdezte: Mit kíván az úr?" "Gyónni akarok" volt a felelet. Így térítette meg Pio atya ellenségeit.
(Maria Winovska "Padre Pio igazi arca" című könyve, pio.freeweb.hu nyomán Szent Korona Rádió)ese

 

Jóslatai:

1. "Fiam, fiam, már nagyon vártam ezt az órát, amelyben szívem nagy szeretetét feltárhatom neked....
Imádkozz hozzám és a többieket is figyelmeztesd erre, mert közel van az idő, amikor meglátogatom a hitetleneket, akik a kegyelemi időt nem használták ki. Tarts ki az imában, hogy ellenségeidnek ne legyen hatalma feletted. Mondd meg az enyéimnek, hogy mindig legyenek készenlétben, mert ítéletem hirtelen fog elérkezni és senki sem futhat el előlem, mindenkit megtalálok! Az igazakat meg fogom védeni. Figyeld a Nap, a Hold és a csillagok állását. Ha nyugtalannak tűnnek, és szokatlan módon mozognak, akkor tudni fogod, hogy már nincs messze a nap. Maradjatok erősek az imában és virrasszatok, amíg a pusztítás angyala elvonul az ajtótok előtt. Imádkozzatok, hogy ezek a napok lerövidüljenek."

2. "Imádkozz és térj meg! Nagy dolgok forognak kockán! Imádkozz! Mert az emberek jókedvvel és élvezettel haladnak a pusztulás felé, mintha egy álarcosbálra, vagy az ördög esküvőjére mennének. Segíts nekem a lelkek megmentésében. Túl sok a bűn. A harag napja, a maga félelmetes eseményeivel közel van, sokkal közelebb, mint gondolnád! A világ hamis biztonságérzetbe ringatja magát. Az isteni ítélet úgy fog lecsapni, mint a villám. Ezek az istentelen és gonosz emberek nem kapnak kegyelmet, úgy elpusztulnak, hogy Szodoma és Gomorra büntetése az övékhez képest semminek sem tűnik majd. Igen, mondom neked, a gonoszság még soha nem volt olyan nagy, mint napjainkban."

3. "Tartsátok zárva az ablakaitokat (az ítélet napján). Ne nézzetek ki. Gyújtsatok meg egy szentelt gyertyát, az sokáig ki fog tartani. Imádkozzátok a rózsafüzért. Olvassatok lelki könyveket. Végezzetek lelki áldozást és a szeretet tetteit cselekedjétek, amivel nekünk örömet szereztek. Imádkozzatok kitárt karokkal, vagy boruljatok a főidre, hogy sok lelket megmentsetek. Ne menjetek ki a házból. Gondoskodjatok elegendő élelemről. A természet erői megindulnak és a tűzeső miatt az emberek remegni fognak a félelemtől. Legyetek bátrak! Veletek vagyok.'"

4. "Gondoskodjatok az állatokról ezekben a napokban. Én vagyok a teremtő, az állatok és az emberek védelmezője. Előtte jeleket fogtok kapni, hogy tudjátok, mikor kell majd több élelmet adnotok az állaitoknak. A kiválasztottak tulajdonát megvédem, beleértve az állatokat is. Ne engedjetek senkit sem kimenni az udvarra, aki kimegy az állatokat etetni, az meghal. Gondosan fedjétek le az ablakaitokat, választottaim ne lássák haragomat. Bízzatok bennem, és én leszek az oltalmatok."

5. "Tűz-hurrikánok fognak áradni a felhőkből és az egész föld fölött elterjednek! Viharok, rossz idő, villámok és földrengés lesz az egész földön, két napig. Szakadatlan tűzeső fog esni! Egy nagyon hideg éjszakán fog mindez elkezdődni. Mindez annak a bizonyítékaként, hogy Isten a teremtés ura. Akik bíznak bennem és hisznek szavaimnak, nincsen félnivalójuk, mert nem fogom cserbenhagyni őket, és azokat sem, akik igémet terjesztik."

6. "Hogy felkészüljetek ezekre a csapásokra, a következő jeleket fogjátok tapasztalni: az éjszaka nagyon hideg lesz. A szél üvölteni fog. Egy idő után villámcsapásokat lehet majd hallani. Csukjatok be minden ajtót és ablakot. Ne beszéljetek senkivel, aki a házon kívül van. Térdeljetek le egy kereszt előtt, bánjátok meg a bűneiteket és imádkozzatok Anyámhoz védelemért. A földrengés ideje alatt ne nézzetek ki, mert Isten haragja szent."

7. "Akik nem hallgatják meg ezt a tanácsot, egy pillanat alatt meghalnak. A szél mérges gázokat fog terjeszteni az egész földön. Akik szenvednek, és ártatlanul meghalnak, mártírokká válnak és bevonulnak velem országomba. A sátán diadalmaskodni fog. Azonban három éjszaka után véget ér a földrengés és a tűz. A kővetkező napon újra kisüt a nap és angyalok fognak leszállni az égből és a béke lelke elterjed a főlelőn. Végtelen hála tölti el azokat, akik kiállták ezt a szörnyű próbát. Más országokból is választottam ki lelkeket, akik megkapják ezt a kinyilatkoztatást (Belgiumból, Svájcból, Spanyolországból), hogy ezek az országok is felkészüljenek. Imádkozzátok a rózsafüzért, de jól imádkozzátok, hogy imáitok az égbe jussanak. Hamarosan borzasztó katasztrófa éri a földet, olyan fenyítés, amilyen ezelőtt még soha."

8. "Mennyire nem törődnek az emberek ezekkel a (végső) dolgokkal! Nagyon hamar be fognak következni, minden várakozás ellenére. Mennyire közönyösek és nem készülnek ezekre az eseményekre, amelyeken hamarosan keresztül kell menniük. Isten ítélete eléri a földet. Atyám haragja kiárad az egész világra. Ezért figyelmeztetem a világot a ti közreműködésetekkel, ahogy már ezt olyan sokszor tettem."

9. "Ez a katasztrófa úgy fog elérkezni a földre, mint egy villám. Abban a pillanatban a reggeli nap fényét szuroksötét váltja fel! Senki se hagyja el a házat és ne nézzen ki az ablakon ettől a pillanattól kezdve. Én magam jövök el a villámban és a mennydörgésben. A gonoszak megpillantják isteni szívemet. Nagy lesz a zűrzavar a teljes sötétség miatt, ami az egész földet beborítja, és sokan meghalnak félelmükben, vagy elkeseredettségükben."

10. "A sötétség ezen napjaiban senki ne hagyja el a házat és ne nézzen ki az ablakon. A sötétség egy nap és egy éjszaka fog tartani, amit egy további nap és éjszaka követ, majd még egy nap, de a következő éjszakán a csillagok ismét világítani fognak és, reggel újra felkel a nap és TAVASZ lesz!! A sötétség napjaiban a választottak ne aludjanak. Szakadatlanul imádkozzanak és ne botránkozzanak meg bennem. Össze fogom gyűjteni a választottakat. A pokol azt gondolja majd, hogy az egész földet birtokába vette, de én megfékezem."

11. "Újra és újra figyelmeztettem az embereket és sok lehetőséget adtam a jó útra való visszatérésre, de most a gonoszságuk elérte a tetőpontját és a büntetéssel nem lehet tovább várni. Mondjátok meg mindenkinek, hogy eljött az idő, amikor ezek be fognak következni."

Pió atya Magyarországról szóló próféciája

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

(Lejegyezte Pió atya, forrás: Marana Tha, 2009/2. szám)

 








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 105
Heti: 241
Havi: 957
Össz.: 239 896

Látogatottság növelés
Oldal: Pió Atya jóslatai
Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye - © 2008 - 2017 - szeretet-ezoterika.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szeretet-ezoterika.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »