Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

 

 

Ebben a témakörben az elhunytak üzenetei találhatóak

 

 

 
   
 
 
 
 
 
A szellemek (test nélküli lelkek) szólni szeretnének a túlvilágról

Vagy bolondnak bélyegezzük azokat akik szilárdan hisznek a túlvilágban , vagy megadjuk magunkat az egyre sokasodó és máshogy nem bizonyítható jelenségeknek, adatoknak: szellemek (test nélküli lelekek) márpedig vannak.

És ha már itt vannak, nem tétlenkednek. Jönnek és kíváncsiskodnak, kommunikálni szeretnének, és ennek érdekében bármit megtesznek: mozgatják a bútorokat, igyekeznek fizikai testet ölteni, és valahogy meggyőzni minket a jelenlétükről. Sokan üzenni szeretnének, bármelyik arra vevő földlakón keresztül: szeretteiket akarják elérni valahogy.
A közvetítő
A médiumok olyan személyek, akik rendelkeznek azzal a képességgel, hogy kapcsolatba kerüljenek halott személyek lelkével, angyalokkal vagy más test nélküli entitásokkal. Sok hétköznapi ember természeténél fogva képes erre, az érzékelés nem csak fizikai látás vagy hallás lehet. Ha egy szellem kommunikálni akar, tudni fogja, kik azok, akik érzékelik őt. Ezt különböző módokon teszik, van, akinek állítólag a testébe költözik a megidézett lélek, mások valamilyen eszköz segítségével kommunikálnak mint a toll és papír, amikor a szellem a médium kezével ír - de van, aki egyszerűen csak figyel, és elmondja, amit lát/hall - ezek között mindig szerepel olyan bizonyíték, adat, amit a médium nem tudhat, csak a szellem és az idézője. Bizonyos esetekben a médiumok (valószínűleg a szellemek segítségével) paranormális jelenségeket is képesek produkálni, mint a szellemek anyagi formában való megjelenítése, a tárgyak mozgatása, vagy a lebegés.
(astronet 2009.nov.20.)
---
-----------------------------------------------------------------------------------------
A meghalt fiú vigasztalja édesanyját

A következő példában egy elhunyt fiú médium közvetítése nélkül kerül közvetlen kapcsolatba
vigasztalhatatlan anyjával, és tudja őt ily módon kisegíteni nagy bánatából. Az érintett W asszony saját szavaival mondta el nekem az esetet 1987 januárjában.
1985. július 13-án Márk fiam közlekedési balesetben meghalt. Telefonon tudtam meg
barátjának anyjától; e másik fiú motorjával történt a baleset. Félelmetes volt. Nem láthattam többé, mivel fejsérülései túlságosan súlyosak voltak.
A temetés napján egyedül akartam elmenni a hullaházba El akartam búcsúzni tőle.
Mindenki félt, hogy össze fogok omlani, ezen legidősebb lányom, Krisztina eljött velem.
Amikor a ravatalnál álltam, egyszer csak egészen nyugodt lettem. Olyan volt, mintha a
fiam mellettem állna, és megnyugtatna Megsimogatott és azt mondta nekem:" Nyugodj
meg, Anyukám, ne izgasd föl magad'" Egészen közel volt hozzám. Éreztem a jelenlétét.
Olyan nyugodt voltam, mint az előző napokban soha. Lányom egészen elcsodálkozott ezen, és otthon elmesélte a hozzátartozóknak. El kell mondanom, hogy nem hallottam hangosan Márk hangját, csak sejtettem és valamiképpen éreztem, hogy beszél hozzám.
Félelmetes napok és hetek következtek. Mindenek ellenére mindig az volt az érzésem,
mintha egészen közel lenne hozzám a fiam. Egyszerűen 'éreztem' a jelenlétét. Néhányszor
teljesen kétségbeestem. Aztán előfordult, hogy váratlanul fölkerestek a barátai.
Beszélgettünk velük Márkról, azokról a csínytevésekről, amelyeket együtt követtek
el. Ezután ismét nyugodtabb lettem. Ilyenkor mindig úgy tűnt nekem, mintha Márk küldte
volna őket. Egészen tönkretettem magam, mivel szakadatlanul bűntudatom volt.
Minden rossz szó és minden kis véleménykülönbség, ami valószínűleg minden felnövekvő fiatallal kapcsolatosan előfordul, hirtelen valóságos dráma lett számomra. Mindig
hibákat kerestem, amelyeket nézetem szerint elkövettem. Úgy hittem, sokkal többet kellett volna tennem érte. Bár a környezetemben mindenki azt mondta, hogy csak magamat
teszem tönkre, és ráadásul ok nélkül, mivel mindig nagyon jó viszonyban voltunk egymással.
Akkor történt az az eset, amelyet sosem fogok elfelejteni. Háromnegyed évvel voltunk
a halál után. Azon a napon ismét teljesen padion voltam. Föl-le mászkáltam a lakásban,
és hangosan beszéltem magamban. Újból és újból szemrehányásokat tettem magamnak,
hogy olykor talán nem voltam igazságos vele, vagy hogy többet kellett volna adnom neki.
Aztán a fürdőszobába mentem, és elkezdtem megtisztítani a mosdót. Közben hangosan
beszéltem és sírtam magamban. Egyszer csak mintha egészen közel állt volna hozzám,
és hangosan és igen bosszúsan a szavamba vágott. Azt mondta: Most aztán hagyd ezt
abba végre! Azt hiszed, hogy egy háromnegyed év alatt nem bocsátottam volna meg
neked? Minden rendbe jön.' Akkor elhallgatott. Bénultan álltam ott, és a tükörre meredtem.
Pontosan tudom még most is, hogy a hang bal oldalt beszélt a testemben vagy a testem
mellett. Mindenesetre egészen közel, annyira, mintha a bal test felemben szólt volna.
Egészen megnyugodtam. Egyszerre tudatosult bennem, hogy ő most is ugyanolyan szomorú
és bosszús lesz, mint életében, ha siratom, és szemrehányásokat teszek magamnak,
amelyek egyáltalán nem igazolhatók. Hiszen amikor élt, csak a legjobbat akartam
neki. Mindig erre gondolok, amikor ismét gyászolni kezdek, és azt remélem,
hogy most elégedett velem. Ennek ellenére sosem fogom elfelejteni őt.
(részlet a gyászhatása az elhunytakra c.könyvből.
(hittitok.hu)

 

 

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

A meghalt férj megjelenik feleségének

A következő példát is egy érintett, ebben az esetben egy özvegy mesélte el nekem
személyesen. 1990. szeptember 23-án egy a Straubing melletti Bogenból való, Gertrud
Reisch nevezetű asszony hívott föl, és számolt be először telefonon, majd később írásban is az élményeiről, aztán ezt fűzte hozzá:
Íme, az élményem Úgy igaz, ahogy élek, hogy így történt meg. Még a nevemet is megírhatja, ha közli. Sokkal nyugodtabb lettem azóta, hogy beszéltem Önnel (Weingartenben kérésen föl engem) És mégis oly sok mindent hallanék még szívesen öntől. Kár, hogy olyan messze lakom Weingartentől.
A következő történt: 1990. június l-én egy háborús sebesülés késői következményeként,
65 eves korában tüdőembóliában meghalt Reisch asszony férje. Reisch úr már több éve munkaképtelen volt háborús sérülése miatt, és felesége önfeláldozóan ápolta őt. A férje
volt életének egész tartalma A házaspárnak nem voltak gyermekei. Ezért Reisch asszony fájdalma és magánya hatalmas volt Nem tudott mit kezdeni: férje halálával Rendszeresen
kijárt a temetőbe. Amikor július végén egyszer ismét sírva ment haza a temetőből, valami nagy erővel egy játéküzletbe hajtotta őt, ahol még sosem volt, és amelyről azt feltételezte, hogy csak ajándéktárgyakat tart. Ténylegesen azonban folyóiratokat is árultak.
Rasch asszonyt belsőleg valami arra ösztönözte, hogy a folyóiratosztályra menjen, és ott egyetlen folyóiratot vegyen meg, az Astro-Woche-t. Reisch asszony egyáltalán nem ismerte ezt a folyóiratot, és korábban sosem érdeklődött az asztrológia iránt. Hazaérve az asztalhoz ült, és felütötte a folyóiratot Tekintete egy nagy feliratra esett. A gyász megterhelj a holtakat.
Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy az Astro-Woche mint folyóirat számomra is teljesen ismeretlen, és a következő cikk szerzője csakúgy Az írás így hangzik:
A túlvilág kutatás legújabb fölismerései azt mutatják: A gyász megterheli az elhunytakat
telefonhívásként hat rájuk.
Az elhunytak számára súlyos teherré válhat "odaát" hozzátartozóik fájdalma és kétségbeesése.
Ez az eredménye a német Pszi-professzor, a torkenweiler-i Dr. Werner Schiebeler
vizsgálatainak. A túlvilágról jövő üzenetekben ismételten ugyanarra a panaszra bukkant:
A hátramaradottak mély, tartós gyásza még sokáig akadályozza a lelket, miután elhagyta
a testét. Aztán egy hosszabb tanulmány következik szó szerinti idézetekkel ebből a brosúrából, és mindez rendkívül ügyesen összeállítva. Magam sem csinálhattam volna jobban. Egy bizonyos Dr. Wilhelm John írta alá, aki számomra teljesen ismeretlen.
A tanulmány átolvasása után Reisch asszony így számol be:
Nem tudom leírni, mi ment végbe bennem, amikor ezt a cikket elolvastam. Igyekeztem kevesebbet sírni. - Kb. 10-14 nappal később, már augusztusban, de a dátumra nem emlékszem
pontosan, maga a férjem jött hozzám. Kb. hajnali 4 óra volt. Hallom, hogy nyílik az
ajtó, felébredek, és azt gondolom, hogy álmodtam ezt, mivel egyedül lakom a házban.
Ugyanebben a pillanatban valaki az ágyamra ül, karjaiba vesz, erősen megszorít és megcsókol,
úgy, ahogy a férjem tette minden este, mielőtt ágyba ment volna, amikor még élt.
Fölkiáltok: 'Kedvesem, itt vagy velem! De nem, hiszen te halott vagy!' Ugyanebben a pillanatban látom az arcát, noha sötét volt. Mindkét kezemmel utánakapok, és megérintem az
arcát. De ő egyre jobban távolodik tőlem, egészen az ágy lábáig. Közben látom, hogyan
húzódik a hús az arcáról, minél inkább távolodik tőlem. De a kezemben nincs semmi. Hirtelen eltűnik, és én kinyújtott karokkal ülök az ágyamban.
Nem szólt egy szót sem. Ezen az éjszakán már nem tudtam elaludni. Nem tudtam megnyugodni, sírtam, és ismételten azt kérdeztem a férjemtől: 'Miért nem vittél magaddal?'
Mindig megígértük egymásnak, ha egyikünk meghal, hamarosan elviszi a másikat, ha lehetséges.
Úgy tűnt nekem, mintha olyan szorosan tartott volna, hogy egyáltalán nem akar elengedni,
és mintha nagyon szomorú lenne. De ez csak egy érzés volt bennem. Mondani nem mondott semmit.
Ezen élmény és az újonnan szerzett tudás ellenére Reisch asszonynak még sokáig nehezére
esett, hogy legyőzze gyászát, és elengedje a férjét.
(forrás: hititok.hu
Részlet a gyászhatása az elhunytakra c. könyvből)



 

 

 

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 

Üzenet a halottól - megtörtént esemény

A szemlátomást ideges, de csinos, harmincas nő a kezét tördelte. A rendőrségi irodában sem nyugodott meg. Kapkodva vette a levegőt, mint aki futva jött idáig: Nézze, felügyelő úr, az a valaki nem tréfált. Már a harmadik éjszaka jelent meg nekem álmomban, és nagyon konkrét dolgokat mondott.

Ön nevezheti kísértetnek, vagy ahogyan akarja. De az a halott, mert halott, ugye? nagyon komolyan beszélt hozzám. Nem akart megijeszteni, inkább olyan érzésem volt, hogy a segítségemre számít.

Pascal felügyelő töprengve nézte a nőt, aki mellesleg tetszett neki. Ő is harmincöt felé járt, elvált, se kutyája, se macskája. Néha ordítani tudott volna a magánytól. Közben persze az ügyről sem feledkezett meg. Valami élénken mozdult a fantáziájában. No igen, azok a gyermekkori kalandok Dél-Amerikában. A szülei ott dolgoztak, ő pedig naphosszat varázslók és vajákosok, szellemidézők és csodatévők között ténfergett. Elleste, amit elleshetett.
- Szóval, a szellem mondta önnek, hogy a veje ölte meg?
- Igen. Nem ismerem a nevét, sohasem láttam azelőtt. Tényleg halott lenne? És miért engem zavar éjszakánként?
Pascal fényképeket vett elő. Madame Gilbert habozás nélkül rámutatott az egyikre:
- Ő az. A vejét emlegette, hogy meg akarta szerezni az üzletét. A veje örökölte a vállalatot.
- Így van. Duchamel úr, a textilgyáros Pascal még a jegyzeteibe nézett. De a mi szakértőink azt jelentették, hogy az öreget infarktus vitte el, azért nem is lett bűnügy.
- Nekem azt mondta, a veje éjjel megijesztette, ettől esett össze és halt meg.
- Nehéz lenne ezt az ön tanúvallomásával bizonyítani mondta Pascal gyorsan.
- Mit gondol, ha fölkeresem Duchamel vejét és elmondom neki, mit tudok, valahogyan reagál majd? kérdezte a nő. Ha sikerül csapdába csalnunk, ön lecsaphatna rá.
Pascal már tudta is a módját.

A halott vejével való nagy találkozásra a cég háza előtt került sor. Pascal és emberei a kocsiban, a lehallgatóberendezések mellett ültek. A mikrofon Gilbert asszony ruhája alatt rejtőzött.
Amikor végre a vő nagydarab, brutális arcú férfi kijött az épületből és a luxuskocsijához ment, mintha az aszfaltból nőtt volna ki előtte a törékeny, sápadt nő.
- Az apósa azt üzeni, hogy várja önt odaát. Ezt küldi és fölmutatta a halott ingét, amit azon az éjszakán viselt.
A férfi döbbenten nézte, miközben az asszony tovább beszélt:
- Minden éjjel eljön hozzám, és elmondta már, ön hogyan okozta a halálát. Biztos benne, hogy hamarosan találkoznak. Az az éjszakai ijesztés igazán nem volt szép dolog öntől, uram.
A vő csak tátogott, végre megjött a hangja:
- Kicsoda ön és mit akar?
- Hiszen mondtam, ő küldött magáért. Arra kéri, majd vegye föl az ingét, amikor eljön önért. Az is nagy ijesztés lesz, és ön is itt hagyja ezt a világot.
A férfi ekkor nem bírta tovább, megragadta Gilbert asszony vállát és ordítani kezdett:
- Hagyjanak békén! Még most is látom a szemét! Úgy nézett, de úgy pedig akkor már üveges lett a szeme, mintha vádolna. Minden éjjel elém áll, ebben az ingben. Üvöltve ébredek és verejtékben úszom.Nem bírom tovább! Miért is tettem meg, istenem, miért?
Pascal felügyelő lassan kiszállt az autóból. Nem sietett. Mire odaért a síró férfihoz, már kezében volt a bilincs.

Az asszony tiszta arccal, felhőtlenül mosolygott a férfira:
- Senki más nem hitt volna nekem, ha azzal állítok be a rendőrségre, hogy éjjelente egy kísértettel társalgok.
- Én hittem, mert én olyan vagyok. Pascal szerényen mosolygott. De ami azt illeti, az öreg Duchamel is tudta, kihez kell mennie. Örökké hálás lehetek neki, hogy összehozott bennünket mondta és poharát koccintásra emelte.
(forrás: nana.hu)


 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 46
Heti: 138
Havi: 54
Össz.: 393 054

Látogatottság növelés
Oldal: "Üzenet a túlvilágról" elhunytakkal lapcsolatos témák
Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye - © 2008 - 2024 - szeretet-ezoterika.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »