Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

 ---------------------------------------------------------------------------------------

A lélek kapcsolatai a földi síkon


Sokan valószínűleg kételkedve fogják ezt az írást fogadni, lesznek akik a fejüket fogják csóválni és azt fogják mondani:"ezt így nem hiszem el teljesen". Nem áll szándékomban meggyőzni senkit sem, sőt mindenkit meghagyok a maga hitében. Célom csak azokat a tényeket leírni, amik a szellemi törvények alapján működnek. Remélem lesznek azonban olyanok is, akik már egy magasabb tudati szinttel rendelkeznek és meg fogják az összefüggéseket érteni, sőt talán igazat is fognak nekem adni.
Nos nézzük, miről is van szó egyáltalán? A lélek kapcsolatai a földi síkon. Mit is kell ezen értenünk?

Talán kezdeném az elejénél. Mi akik ide leszületünk a földi síkra, leszületésünket a karma örök körforgása szabályozza. Persze vannak kivételes lelkek is, akik már nem a karma törvényeinek hatására születnek le az anyagi világba, hanem önkéntesen egy nagyobb feladat megvalósítása céljából. Ezekről a lelkekről most nem szeretnék beszélni, mert ez egy másik téma lenne. De azok a lelkek akik "normális körülmények között" születnek le, azok leszületését a karma és az isteni törvények szabályozzák. Most nem akarok kitérni az okokra, de az biztos, hogy mindegyikünk, akik itt élnek a földön, valamilyen karmikus okok miatt vagyunk itt, tehát valaminek a hatására vagy ellenhatására, valamit nem végeztünk még el vagy az előző életünkben az életfilozófiánkkal, a gondolkodásmódunkkal, a cselekedeteinkkel megteremtettük a reinkarnáció feltételeit. Mi általában (kevés kivétellel) az asztrális szintekről születtünk le, ahol mi, mint szellemek éltünk. De nevezzük magunkat lelkeknek, mert mi mindannyian egyúttal lelkek is vagyunk. A szellemi síkokban (asztrális sík) lélekcsoportokban, lelki közösségekben éltünk. Itt nem szeretnék megint ebbe a témába belemélyedni, mert ennek most nincs semmi nagyobb jelentősége. A lényeg az, hogy a leszületésünk előtt elő lettünk készítve a földi síkra való lejövetelünkre.

Ez azt jelenti, hogy kiválasztottunk( a lelki segítőinkkel együtt) egy családot, egy környezetet, egy országot, egy népet, egy kultúrkört és még a nemünket is. Erre azért volt szükségünk, hogy a szellemi fejlődésünket a számunkra legideálisabb feltételek mellet tudjuk tovább folytatni. A sorsunkat és a feladatainkat előre meghatároztuk, persze a karma és a szellemi fejlődésünk tükrében. Ez annyit jelent a szellemi törvények értelmében, hogy a tudatszintünknek megfelelő feltételeket kaptunk, hogy ott folytathassuk a szellemi fejlődésünket tovább, ahol az előző éltünkben abbahagytuk. Az előző életeinkben megismert szellemi tudásunkat és szellemi tapasztalatainkat nem felejtettük el (tudati rezgésszint), hanem a tudatunkban (szellemünkben) elraktározva hoztuk ezeket magunkkal. Olyan szülőket és családot kaptunk, ahol a kölcsönös szellemi fejlődésre lett lehetőségünk.Tehát a leszületésünk nem csak a mi szellemi fejlődésünket szolgálja, hanem a szüleink, testvéreink, gyerekeink, barátaink, párkapcsolataink, sőt még ellenségeink szellemi fejlődését is.

Mi a kapcsolatainkban egymásra hatunk, mindegyikünk egy tükröt tart a másik elé és a másik is mielénk. A problémáink nem a kapcsolatainkban lesznek, hanem saját magunkban, a kapcsolatok csak segítenek ezen problémák felismeréseben és megoldásában. Sokan ezt nem így látják és mindig a másikat (másokat) hibáztatják a sorsuk, az életük, a történések, a dolgok alakulása miatt. Hogy ilyen helyzetben élek (életsors), annak a gyerekkorom (szüleim), a párkapcsolataim, a munkahelyem, a környezetem, a társadalom a hibás, tehát a másik és sohasem én. Soha nem a másik a hibás, csak mi nem ismerjük fel a szellemi összefüggéseket, mindig a kívülálló eseményeket, dolgokat, személyeket tesszük felelőssé az életünkért. Vannak azonban, akik már felismernek bizonyos dolgokat, a dolgok közötti összefüggéseket, de a megvalósítással még nehézségeik vannak.
Nos térjünk vissza az eredeti témánkhoz. Mi egy családban, párkapcsolatban, baráti körben, társadalmi rendszerben élünk, ahol állandó kapcsolatban állunk vagy kerülünk más emberekkel. Ezek a kapcsolatok a negatív vagy a pozitív történések által, állandó érzelmi, gondolati hatással vannak ránk, problémáink vagy boldogságunk forrása. Aggódunk, ha a gyerekünk beteg, mérgelődünk, ha a párkapcsolatainkban problémák merülnek fel és gondoskodással tekintünk a szüleinkre, de sokszor viták alapja is lehet egy szülői kapcsolat. Tehát úgy is mondhatnám kisebb nagyobb szenvedések és örömök érnek minket az emberi kapcsolataink által. Méreg a munkahelyen, a kollégákkal, a főnökkel, bosszankodunk a hivatalok bürokráciája miatt vagy ha az árak drágulnak. Már egy egyszerű tv nézés is sok emócióval jár, mert nap mint nap konfrontálva vagyunk a horror hírekkel és a negatív hatásokkal, szinte érzelmileg beleéljük magunkat, amiket ott látunk, a hatásai alatt állunk.
Kapcsolataink meghatározzák az életünket, az életünk alakulását. Mi teljesen részeseivé válunk ezeknek a kapcsolatoknak, hol mélyebb vagy kevésbé mélyebb értelemben. Az érdekes azonban az, hogy mi nem a valóságban élünk a kapcsolataink által, hanem egy valóságnak látszó illúzióban. A család elhiteti velünk, hogy mi szülő, gyerek vagy testvér vagyunk, a párkapcsolatunk elhiteti velünk, hogy mi férj és feleség vagyunk és a társadalom elhiteti velünk, hogy mi fogyasztók, barátok vagy ellenségek vagyunk. A földi sík illúziója becsap minket. Először is becsap minket, mert elhiteti, hogy ez a valóság, másodsorban becsap minket, mert elhiteti velünk, hogy bizonyos kötelékek kötnek össze minket a másik emberrel, emberekkel. Mégpedig érzelmi és az ego (elme) által megszabott kötelékek, amik hol megboldogítják az életünket egy rövid időre, hol pedig hosszabb időre megkeserítik. Általában a kapcsolataink, kevés kivétellel, nagy részben szenvedéseket okoznak nekünk.
De kell-e szenvednünk, szükségünk van-e ezekre a szenvedésekre, kérdezhetnénk? Gyakorlatilag nem kellene szenvednünk egy kapcsolatban sem, de mégis sokszor szenvedünk. A szenvedés, és itt most elsősorban a kapcsolataink által megélt szenvedésről beszélek, megpróbál minket elindítani a felismerések útján. Ezektől a szenvedésektől csak akkor tudunk megszabadulni, ha a kapcsolatainkat más szemszögből vizsgáljuk meg, az egot és az elmét kiiktatva. Mégpedig úgy, hogy ezekhez az emberekhez földi szinten nincs egyáltalán a szellemi értelemben véve semmiféle kapcsolatunk és szellemi szinten is csak annyi, hogy egy lélekcsoportot alkotunk, ugyan úgy, mint a szellemi síkokban, csak emberi testet öltve és családot vagy kapcsolatokat játszva. Ha jól belegondolunk, a szüleink nem a szüleink, csak lelki társaink, akik velünk eljátsszák a család szerepét, az ő és a mi szellemi fejlődésünk érdekében. A testvérünk nem a testvérünk, csak eljátszunk egy testvéri szerepet, hogy egymást segítve a szellemi fejlődésben, előrehaladjunk. Az ellenségünk nem az ellenségünk, csak ö egy tükröt állít elénk, hogy mi azokat a szellemi feladatokat elvégezzük, amiket el kell végeznünk. Egy anya vagy egy apa számára egy gyerek elvesztése egy tragédia vagy egy gyerek számára a szülő elvesztése. Óriási szenvedést okoz, mert érzelmileg belemélyednek az illúzióba. A gyerekük tulajdonképpen nem is az ő gyerekük, csak most itt a földi síkon játsszák el a szülő és a gyerek szerepét.A következő életükben talán fordítva lesz, a mostani gyerekük lesz a szülő és fordítva. Egyszer ezt a szerepet vállalja el a lélek, máskor egy másikat, a hangsúly mindig a szellemi fejlődésen van.

Ha azonban a kapcsolatokat nem belülről, hanem kívülről tekintjük (szellemileg mint kívülálló), akkor rájövünk, hogy mi mindannyian csak lelkek vagyunk és bármi is történjen a másikkal, az mindig az ö szellemi fejlődését és az isteni törvényeket szolgálja. Legyen az halál vagy születés, tragédia vagy öröm. A lélek számára nincs se jó se rossz, csak tapasztalatok vannak.
Ezt a legjobban egy színházi előadással tudnám példázni. A színpadon a színészek egy családi drámát játszanak, ahol mindenki jelen van. Gyerek, szülő, testvér, férj, feleség, barátok, ellenségek. Az egyik színész a másiknak a gyereke, vagy szülője vagy férje, felesége stb. De igazából ők nincsenek rokoni kapcsolatban, ők csak színészkollégák. Mindegy mi történik a színpadon, a néző nem fogja azt úgy venni, mintha a valóságban történne meg. Ö azt mondja ezt csak játék, nem a valóság. Ez csak egy illúzió. A néző nem fogja elhinni, ha a színpadon a gyerek vagy a szülő meghal, hogy akkor az igazából halt meg. A színész csak eljátssza ezt a szerepet. És amikor legördül a függöny, akkor az egész társulat, mint színészkollégák el fognak beszélgetni a színház büféjében egy kávé mellet és egyik sem fogja elhinni, hogy ők családi kapcsolatban állnak egymással. Ezt csak eljátszották a színpadon.

Nos a földi élet is ilyen. Egy színház, ahol a leszületett lelkek szerepeket játszanak el, hogy szellemileg fejlődjenek. A kívülről való értékelés azt jelenti, hogy ugyan úgy kell a családi vagy kapcsolati dolgainkat is nézni, mint ahogy a színész is az előadást látja. Egy színész soha nem fogja komolyan venni, hogy meghalt a színpadon a kollégája, mert tudja, hogy igazából csak eljátssza ezt a szerepet. Tisztában kell azzal lennünk, hogy nem a valóságot éljük meg itt a földi síkon, hanem csak egy illúziót, amit sok esetben a valóságnak tekintünk.
Ha meghal a szülőnk vagy a gyerekünk vagy a testvérünk, ö sem hal meg igazából (szellemi értelemben), csak elhagyja a földi síkot, mint az a színész is, aki lemegy a színpadról, ha eljátszotta a szerepét. Persze ez nem azt jelenti, hogy a családi vagy más tragédiákkal szemben közömbösnek, hidegnek kell lennünk. Az együttérzés az egyik dolog, de az érzelmi "túl" átélés a másik. Sokan egy családi tragédiát el sem tudnak viselni, évekig gyászolnak. Ezek az emberek még nem értették meg a lelkek közötti kapcsolat összefüggéseit. Mi sajnos túl nagy emócióval beleéljük magunkat a történésekben, legyen az negatív vagy pozitív dolog. És sajnos a negatív emóciók nagyon lehúzó erejűek, nagyon sok kötödéssel járnak. De a boldogság érzete is kötő erejű, mert az illúziója által ide köt minket a földi síkhoz. És ez a trükk az egészben, hogy az emócióink, az érzelmeink által egy állandó kötödésben élünk. Kötődünk a családhoz, a párkapcsolathoz, a barátokhoz, a társadalomhoz, a hazához, az ősökhöz. Ezek a kötödések mind akadályok a szellemi fejlődésünkben. Nem engednek minket előre haladni.
De nem csak, hogy akadályozzák a szellemi fejlődésünket, hanem vissza is fognak minket ide a földi síkra húzni. Karmákat és vágyakat teremtenek, amik megakadályozzák, hogy kikerüljünk a reinkarnáció mókuskerekéből. A cél nem az újra leszületés, hanem a szellemi síkokon való továbbhaladás, ameddig meg nem találtuk Isten hazáját és megint Eggyé nem váltunk Vele.
De ameddig ezt nem ismerjük fel, addig itt fogunk életről életre, kötödésről kötödésre ebben az illúzióban élni, amit mi földi síknak nevezünk.
Kuppán Tibor http://asztralutazas.lapunk.hu/